Munkám nagy részében egyéni terápiákat tartok. 6 féle terápiás módszerrel dolgozom, ezek közül 2 kognitív módszer, 3 érzelmi alapú és egy ami a teljesen elfedett tudatalatti rétegekhez is képes el jutni. Minden hozzám forduló klienssel teljesen egyedi munka-módszer alakul, ahogy a személyisége kibontakozik, úgy építjük köré azt a terápiás állványzatot, amiben közös munkánk alatt biztonságosan közlekedhetünk, fel-le, múltba és jelenbe.
Mindenkinél más az ami őt leginkább segíti az éppen aktuális problémájában. Személyiségünkben különbözőek vagyunk ezért az éppen ránk váró kihívások sem egyformán érintenek bennünket. Az egyéni ülések első 3 alkalmával felállítjuk az egyéni pszichés térképet, amiben érintjük a főbb fejlődési szakaszokat, és megtaláljuk az összeköttetést a múlt és a jelen élet eseményei között.
Meghatározzuk a leginkább ideillő terápiás módszert, majd kitűzünk egy olyan célt, ami 8-12 üléssel elérhető. Van, hogy ennyi idő alatt olyan változás érhető el a személyiségben, amivel az önmenedzselés újra beindul és minden halad a maga útján és van, hogy mélyebb rétegekhez jutunk, ahol újabb célok fogalmazódhatnak meg.
Ezek a terápiás célok, bár ülésben fogalmazódnak meg, valójában a való életben fognak megvalósulni és onnan egyértelmű visszajelzéseket kapunk. Ha a visszajelzések mind a magunk mind mások számára kedvezőek és az ezt kísérő testérzeteink is azok, akkor biztosak lehetünk, hogy egy önismereti munkánk jó irányba hat.
Bár azt már tudjuk a pszichológiának köszönhetően, hogy – mégis vannak struktúrák, amik bizonyos pszichés érési folyamatok mentén egymásra épülnek. (ha érdekel az integrál szemlélet személyiség fejlődési modellje nézz bele a pszichés strukturáink – lapfülbe )
Ezen kívül, a közösséget kereső fejlődni vágyóknak hétvégi csoportokat és táborokat is kínálok. A mi köreinkben van az a mondás: ami kapcsolatban sérült, az a kapcsolódások útján gyógyulhat csak. Ezért nagyon fontos, hogy az önfejlődők számára mindig nyitva legyen a lehetőség olyan csoportterekben is, ahol az egyénileg átdolgozott mintáikat próbára tehetik, és/vagy ráláthatnak olyan működési módjaikra, amikben még nem tudatosultak. Igazán szembetűnő változások a külvilággal való kapcsolódásunkban legtöbbször valami kis „apróság” feltérképezése következtében jön létre: egy-egy viselkedési vagy belső energetikai szál forrását felismerve, érvényt adva neki és ha szükséges átminősítve a saját karakterünkben, már finomodhat az amit képviselünk kifelé. Ez a fajta tudatos önmunka egyre magasabb szintű kapcsolódásoknak ad esélyt.
Személyes missiómnak tekintem, hogy azok számára, akiknek az önismeret még új terep lehetőséget kínáljak megízlelni mi is történik egy ilyen csoporton belül. Erre minden hónap első csütörtökén ingyenesen van lehetőség egy nyitott csoportban, ahol elköteleződés nélkül ki lehet próbálni a csoportos önismereti technikák azon típusait, ami ott az időbe belefér, illetve, ami egy ilyen spontán alakuló térben megvalósítható. Amennyiben fejest ugranál az önismereti utazásba, úgy a mélyebben ható és transzformatívabb technikákkal működő elköteleződő csoportok lesznek számodra kedvezőek, amik rendszerességük és állandó tagjaik miatt egy kiszámítható teret és időt kínálnak belső érési folyamataidra.